1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

POLGÁR, MESTER (2.)

Mint a fa gyökere és ága, így tartozik össze a magánélet és a közélet. Arra kértem TAKÁTS LÁSZLÓ polgármestert, hogy az eredet(é)ről beszéljen; arról, hogy milyen polgár, milyen mester. Az előző számban közölt írást folytatjuk.

–   Maradjunk a fa képénél: Melyek az ifjúi kivirágzásod élményei?

–   Szerelem a zene iránt, szerelem a szerelem iránt.

–   Lüktetett a véred…

–   Az artériában, sőt az Artériában. Az ilyen nevű zenekarban énekeltem. Lüktető rockot játszottunk. A gimnáziumban alakította meg Pap Zsolti, Herczeg Gabi, Tóth Laci, Hajdu Gabi és Kiss Juci. Én a baráti társaságukba tartoztam. Fontos fellépésre készültek, de Juci és Gabi elment. „Jó hangod van, próbáld elénekelni a Repülj még! című dalt” – biztattak. Bevettek a bandába engem és Sárik Petit, s ezzel a számmal nyertük meg Geszti Péter Ász tévéműsorának a ceglédi fordulóját, így lettünk Cegléd Ász-ai. Ezután sok fellépésünk következett főiskolás bulikon, fesztiválokon, indultunk a Ki mit tud?-on is. 1994-95 körül száz koncertet adtunk évente. Egy időben velünk zenélt Fésűs Feri is. Aztán elment Sárik Peti is, jött helyette Sidi, és így nyomtunk le rengeteg koncertet. De 1998-ban eljött a döntés ideje: profiként folytassuk, vagy ki-ki a szakmai jövőjét építse. Ez utóbbit választottuk. Utoljára a Zanzibárral szerepeltünk megalakulásuk tizedik évfordulóján. Az ő történetük ott kezdődött, ahol a miénk véget ért. Büszkeséggel tölt el, hogy amikor még zenéltünk, Rita sokszor ott lelkesedett az első sorban a bulijainkon.

–   De a szíved is dalolt…

–   Szerelmes típusú vagyok. Hősszerelmes. Csodálom a női nemet, a szépséget és a harmóniát. Ha valaki megtetszett, akkor nagyon megtetszett. Bár nem gondolják rólam, de kissé gátlásos vagyok, főleg fiatalként bátortalanul tudtam kimutatni az érzelmeimet. Plátói érzésekben égtem.

–   Első feleségedet, Krisztinát hogyan ismerted meg?

–   Romantikus fellángolásban, a gimnázium kapujában. Szembejött velem, átfutott rajtam az érzés: Hű, de jól néz ki ez a lány! 1998-ban összeházasodtunk. Két gyermekünk született: Benedek és Emese.

–   A líra drámába fordult: elváltatok.

–   Pedig szüleim példája intő jel volt a számomra. Ezért úgy mentem bele ebbe a házasságba, hogy életünk végéig fog tartani.

–   Mi okozta a „hajótörést”?

–   Zátony. Zátonyok. Úgy beszélek erről most, mint ahogyan átéltem. Többet voltam távol az otthonomtól a kelleténél, Krisztina viszont éppen az egyedüllétből próbált kiszabadulni. Elmentünk egymás mellett, másfél évig próbáltuk helyrehozni, de nem sikerült… Én jöttem el 2009 tavaszán. Akkoriban értek még más csapások is: meghalt édesapám és apai nagymamám, aki nagyon közel állt hozzám. Iszonyúan megviseltek ezek a drámai fordulatok.

–   Ezután érkezett Anett?

–   Ami fullasztó port kavart a városban. Gondolhatod, mit kaptam én alpolgármesterként! Zúdult a kárhoztatás. „Egy képviselővel szűrte össze a levet! Elhagyta a családját!” Kemény idők! Bár számítottam elítélő véleményekre, de arra, ami történt, nem. Páran úgy gondolták, hogy engem most le lehet zavarni a pályáról. Korrupcióval vádoltak, börtönnel fenyegettek. Névtelen feljelentések érkeztek a városházára. Fel akarták használni ellenem a volt feleségemet is, ő azonban rájött a rosszindulatú szándékokra. Ezt később elmondta nekem, megbeszéltük az ügyet. Azóta tisztességes a kapcsolatunk, becsülöm benne gyermekeim édesanyját. A válás – amely felkavarta szüleim emlékét is – óriási lelki teher a mai napig is. De ahogyan felülkerekedett a ráció, kiderült, így kellett történnie. Ami a legnagyobb ajándék, hogy jó a kapcsolatom a gyerekekkel, és ők is testvérükként tekintenek Anett-tel közös gyermekünkre.

–   Hogyan „éltétek túl” e válságot Anett-tel?

–   Őt is megtiporták. De összekapaszkodtunk. Lezártuk az ügyet. Egymásra és előrenéztünk. Mindent megbeszélünk, ő igazi társ. Amikor komolyra fordult a kapcsolatunk, tisztáztam vele: van két gyermekem, akiket szeretek. Ha így kellek… Tőle és családjától megkaptam azt, ami előzőleg hiányzott az életemből. Bár mindketten erős egyéniségek vagyunk – lobbannak is néha a szikrák -, de önzetlen szívvel segítjük egymást. S hála Istennek, örülhetünk hétéves László fiunknak is.

–   Beszélgetésünk közben gyakran utaltál az isteni áldásra.

–   Mert hívő ember vagyok. Otthon nem kaptam vallásos nevelést, de megkereszteltek, majd megadták a lehetőséget a későbbi önálló választásra. Ha bármit csinálok, úgy teszem, hogyha majd az Úristen elé állok, el tudjak neki számolni a tetteimmel. Tudom, nincs és nem is lehet titkom előtte. Látja a bűneimet – mert nekem is vannak, hiszen ember vagyok -, de eddigi életemet vállalva tiszta lélekkel nézhetek a szemébe. Ezzel a hittel tudok minden bajt túlélni és dolgozni, alkotni.

–   Nem feszül benned Ady Endre kétsége? „Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy”, „Ki létlenül is leglevőbb”. Azért kérdezem és idézem ezt, mert mintha a Teremtő romlani hagyná a mai világot.

–   Isten jósága és igazsága nem kétség a számomra. Ő azt mondta: Létrehoztam a világot, rátok bíztam. Segítő intelmeket adott, ezek szerint kellene élnünk. Azt nem mondta, hogy sokan kezdjenek el istent játszani, önhitten figyelmen kívül hagyni az ő iránymutatásait.

–   Ahogyan Madách Imre Lucifere jósolja: „Az ember ezt, ha egykor ellesi, / Vegykonyhájában szintén megteszi.”

–   Csak a kisisten…

–   Következzék a közeli realitás: Indulsz újra a városházi elsőségért?

–   A dilemmát lezártam. Igen, el fogok ősszel indulni. Hivatásom nyelvén megfogalmazva az indokot: most fordul termőre az eddig elvégzett munka, munkánk, szeretném én átadni a gyümölcsét a városnak.

–   A közmondás szerint: A legnagyobb tanítómester az élet. Mire tanított (eddig) téged?

–   Hogy szeressem az életet. Mindenben találhatunk jót és szépet, csak észre kell vennünk. Nézek egy régi fotót. Amikor ott voltam, nem éreztem a helyzet nagyszerűségét, csak most utólag. De a jelenben kell élnünk, megélni a pillanatot. Erre Anett, a feleségem tanított meg.

–   Horatiusi intelem: Carpe diem – élj az idővel!

–   Mert nap mint nap csodák történnek. Egy emlékképet őrzök magamban. Édesanyám már nagybeteg volt, rákos, sokat szenvedett. Hazahoztuk a kórházból. Imádta az erdőben az akácvirágzást. Kérte, vigyük ki, érezni akarja az illatát. „De Anyu, már nincs akácvirág, három hete elvirágoztak a fák!” Mégis beültettük az autóba. Nagy fájdalmak kínozták a rázós úton. Messziről láttam, már lehullottak a szirmok. De ahogyan az erdő szélére értünk… Az egyik fa egyetlen ága… tele virágokkal. Letörtem, a kezébe adtam. Mosolygott.

Koltói Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...