8.4 C
Cegléd
2024. március 2. szombat
spot_img

120 év – 120 diák – Szentpétery Csilla / Szentpétery család 2.

Szentpétery Csilla, 1972-ben érettségizett a Kossuth Lajos Gimnáziumban. A Kanematsu Corporation japán cég üzletkötőjeként ment nyugdíjba 2019 áprilisában. Férje Zalán Tibor, szolnoki születésű költő. Két gyermeke van, Sára és Judit.

– 1968-ban kezdted meg tanulmányaidat a gimnáziumban. Tudtad-e már ekkor, hogy mi akarsz lenni, vagy befolyásolt, hogy a bátyád már oda járt?

Általános iskolai tanulmányaimat a Táncsics Mihály Általános Iskolában végeztem, ahol 5. osztályban megismerkedtem az orosz nyelvvel. Ballay Győzőné, Klári néni olyannyira megszerettette velem, hogy tíz évesen eldöntöttem, orosztanár lesz belőlem. Így nem volt kérdés, hogy a gimnáziumban folytatom a tanulást. A c osztályba kerültem, a híres Velkey osztályba, ahová a táncsicsos 8. b-ből még tizenegy osztálytársam érkezett.

– Milyen volt a gimis négy év? Tanítottak-e meghatározó tanáregyéniségek?

Kiváló tanáraink voltak, mindenkit fölsorolhatnék, mindegyiküknek köszönettel tartozom, mert mindegyikük hozzátett a személyiségemhez. Akkoriban nemcsak tanítottak, neveltek is a tanáraink.
Imre bácsi, az osztályfőnökünk, Tóth Miska bácsi, a matematika tanárunk mindannyiunk számára példaképek voltak, és sokunk számára a későbbi pályaválasztást is meghatározták. Bagóczky Lajosné Manyi néni tanította az oroszt a mi csoportunkban, és látva érdeklődésemet, külön is foglalkozott velem, versenyekre készített föl és kísért el. Harmadikban az OKTV-n egy hónapos szovjetunióbeli, novgorodi táborozást nyertem, de sajnos emiatt lemaradtam a híres 3. osztály utáni bulgáriai nyaralásról, amelyet a Velkey Imre -Tűri Béla tanárpáros vezetett. Osztálytársaim a mai napig emlegetik az élményeiket a rendszeres, most már évente megtartott érettségi találkozókon!

A Kossuth gimi szellemisége, tanáraink bölcsessége, embersége biztos alapot adott ahhoz, hogy tisztességgel helyt tudjunk állni a különböző élethelyzetekben.

Kálmán bátyám eggyel fölöttem járt, ő inkább reál érdeklődésű volt, édesapánk életpályáját követte, közgazdász lett, mint ahogy a két lánya, Boglárka és Krisztina is a közgázon végzett. Reggelente többnyire együtt mentünk a gimibe, és mivel nem igazán hasonlítunk egymásra, az osztálytársaim egy darabig meg voltak győződve, hogy ő az új fiúm. Mindketten jó tanulók voltunk, ki ebből, ki abból teljesített jobban, de verseny nem volt közöttünk. Ő rengeteget olvasott (mai napig egyik kedvenc foglalatossága az olvasás), alig tanulva is eredményes volt, én inkább a szorgalmamnak köszönhettem a tanulmányi sikereket.

– Hol tanultál tovább?

Negyedikben az orosz OKTV-n negyedik lettem, így nem kellett felvételiznem az egyetemre. Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen orosz-angol szakos középiskolai tanárként diplomáztam 1977-ben. Leginkább az angol jelentett kihívást, sajnos abból hiányoztak a biztos alapok, hiszen csak a gimiben kezdtem el angolt tanulni, és Szalkay tanár úr óráin inkább énekeltünk.
Sokszor eszembe jut, hogy az első amerikai irodalom előadáson a kétszer 45 perc alatt összesen két szót sikerült megértenem, leírnom…

– A kezdeti nehézségek ellenére kiváló eredménnyel elvégezted az egyetemet, tanár lettél, de az élet mást tartogatott számodra. Viszont a nyelvtudás, az idegen nyelv használata végig elkísért.

Bár tanárnak készültem és az is lettem, a szakmai pályám mégis másképp alakult, így középiskolában soha nem tanítottam, viszont pár évig a munka mellett esténként a TIT-ben angol órákat tartottam felnőtt csoportoknak.
Édesapánk 1972-ben hivatalos úton autóbalesetben életét vesztette, és az EVIG vállalat vezetősége, a bátyám és az én egyetemi tanulmányaimat támogatandó, ösztöndíjban részesített bennünket öt éven keresztül. Kötelességemnek érzetem, hogy az egyetemi tanulmányok befejeztével az EVIG-nél álljak munkába, így a budapesti központ nemzetközi kapcsolatok osztályára kerültem és a szocialista villamosmotor gyártás nemzetközi együttműködését segítettem orosz nyelvtudásommal. Másfél év után édesapám volt főnöke behívatott és egy négykötetes magyar-angol, angol-magyar szótárral megajándékozva felmentett az ösztöndíj miatti kötelezettség alól, azért, hogy kereshessek olyan állást, ahol az angol nyelvtudásomat is tudom hasznosítani. Ekkor kerültem az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal nemzetközi osztályára. Újabb másfél év után jött a lehetőség, hogy egy japán kereskedőház budapesti képviseletén első magyarként dolgozzam a japán igazgató mellett. 1980-ban, bár már a puha diktatúra korszakát éltük, nagy szó volt, hogy „nyugati cég” munkatársa lévén Uram, Hölgyem megszólítást használhattam az Elvtárs, Elvtársnő helyett!
Elvégeztem egy külkereskedelmi szaktanfolyamot, így átképezve magam külkereskedőnek. Édesanyám tanárnő volt, édesapám közgazdász, én pedig valahol a kettőjük szakmájának az ötvözetét vihettem tovább.
Harmincnyolc éven keresztül dolgoztam a Kanematsu Corporation cégnek, sok évig magyar kollégákkal együtt, a recesszió után viszont egyszemélyes irodaként tizenöt éven át működtettem a céget. Többször jártam Japánban, rengeteget tanultam a kollégáktól, a japán kultúra és mentalitás is erősen hatottak rám. Megtanultam japán ételeket készíteni (a lányaink előbb ettek pálcikával, mint késsel, villával), ma is gyakran kerülnek ilyenek az asztalunkra, amit a családom nagyon értékel. A nyelvet is bizonyos fokig elsajátítottam, de csak mert érdekelt, hiszen a munkához az angol tökéletesen elegendő volt.

– Áprilisban nyugdíjba mentél. Harmincnyolc év után átadtad a stafétát…

Ma a nagyobbik lányunk, Sára viszi tovább a munkát, a japán vezetőség és a magam nagy örömére.

– Te pedig visszatérhetsz a kezdeti szerelemhez…, már ami a nyelveket illeti.

Az elmúlt közel negyven év alatt– érdeklődés hiányában – az orosz tudásom megkopott, most itt a feladat, a kihívás, hogy leporoljam…

– Beszéljünk a családról. Férjed Zalán Tibor, szolnoki születésű költő.

Az érettségi tablóképünkre Imre bácsi mindannyiunk fényképe fölé egy idézetet írt útravalóul. Az én képem fölé egy Joubert idézet került: „Sehogysem érthetnénk a költészetet, ha nem hordoznánk önnönmagunkban”. Valamit talán megérzett, hiszen a férjem költő, író, dramaturg… Amíg tehettük, többször meglátogattuk Imre bácsit, férjem egy-egy újabb verseskötetét vittük neki.
A verseken kívül Tibor drámákat és egy regényfolyamot is ír, a mesékről és hangjátékokról nem is beszélve. Számos mesedarabját bemutatták, bábjátékai ma is műsoron vannak. Lányainknak meséket, gyerekverseket írt, az unokáinknak ugyancsak.
Jelenleg a Békéscsabai Jókai Színház dramaturgja. Számtalan díja, kitüntetése van, legutóbb Magyarország babérkoszorúja díjat kapott. Töretlen munkakedvvel, hatalmas munkabírással alkot, ő igazából soha nem lesz nyugdíjas!

– Két lányotok van, ők milyen pályát választottak?

Sára lányunk is bölcsészként végzett az ELTÉ-n magyar-latin-ógörög szakon, bár tizenhét éves koráig orvos szeretett volna lenni. Hosszú ideig bánta, hogy nem azt az utat választotta, de most nagy lelkesedéssel végzi azt a munkát, amit pici kora óta testközelből figyelemmel kísérhetett. Két gyermeke született, Zalán most öt éves, Zille pedig novemberben lesz négy. Az unokáinkat gyakran látjuk, Sárának is jól jön a nagyszülői segítség. Minden télen együtt megyünk síelni, a nyári vakáció egy részét is együtt töltjük. Sára a bátyámhoz és édesanyánkhoz hasonlóan nagyon szeret olvasni (csak ő már e-könyveket, főleg angol nyelven), nemrégiben pedig egy mesezajlás írásába kezdett. Hiába, az alma nem esik messze a fájától!

Judit ügyvéd lett, diplomáját az ELTE Állam és Jogtudományi karán, illetve Bostonban szerezte, hat nyelven beszél és legalább három nyelven dolgozik rendszeresen. Tizenhat éves kora óta publikál verseket, elvégzett egy kétéves divattervezői és stylist tanfolyamot, szenvedélye a ruhák, a stílusok. Ügyvédként két lábbal jár a földön, egyébként pedig inkább három méterrel a föld fölött.

– Ti Budapesten éltek. Milyen gyakran tud összejönni a nagy család?

Összetartó család vagyunk, ezt nyilván megalapozta a ceglédi szülői házból hozott minta, illetve az, hogy a négy lány, Kálmán lányai és a mieink egyetemista korukig minden nyári szünidőt együtt töltöttek Cegléden édesanyánknál, az ő nagyijuknál.  Pünkösdölni is együtt járunk immár az egyre bővülő családdal, a nagyobb ünnepeket igyekszünk teljes létszámban együtt tölteni lehetőleg Cegléden, sőt nyaranta tartunk egy pár napos Szentpétery nagycsaládi találkozót is az unokatestvéreinkkel és családjaikkal, amin rendszeresen 25-30 fő vesz részt és ahol a gulyáslevest Kálmán készíti.
Ceglédhez ezer szál köt, édesanyám, bátyám, a temető, ahol sajnos egyre több sírt látogatok, Farkas Kati barátnőm, akivel hat éves korunkban kötöttünk barátságot és tizenkét éven keresztül együtt koptattuk az iskolapadot, az osztálytalálkozók, az emlékek.

– Ez egy családi interjúsorozat. Kinek adod át a stafétát?

Ha betartjuk a kor szerinti sorrendet, bátyám nagyobbik lánya, Boglárka következik.

Köszönöm a beszélgetést.

Volter Etelka

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ipari park botrány

Rendkívüli testületi ülés, sajtótájékoztató, elbocsátás, rendőrségi feljelentés - tovább...

650 millió forint a semmiért?

Dr. Csáky András polgármesternek köszönhetően szinte az ürességtől kong...

Nem mindennapi jelenség Cegléden

Az INFOSTART oldala is beszámolt róla, magas pollentartalom okozta...

A képviselői munka kulcsa: bizalom és kommunikáció

Az önkormányzati választások felé közeledve jelen lapszámunkban Takátsné Györe...

A játékosok szerint nincsenek tartozások

A Sportal.hu szerint a Ceglédi Kézilabda Klub SE „károsultjai”...