17.5 C
Cegléd
2024. május 24. péntek
spot_img

120 év – 120 diák – Szentpétery Kálmán / Szentpétery család 1.

A következő négy interjú a Szentpétery család tagjaival készült. Elsőként dr. Szentpétery Kálmánnal beszélgettem, aki 1971-ben érettségizett a Kossuth Gimnáziumban. 1976-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipar szakán végzett közgazdászként, 1980-ban szakközgazdász diplomát szerzett, amelyet egy évvel később doktori értekezésnek is elfogadtak. Első munkahelye a ceglédi Vízkutató és Fúró Vállalat volt, ahol üzemigazgató gazdasági helyetteseként, majd 1988-tól a budapesti központban gazdasági igazgatóhelyettesként dolgozott. 1996-tól a Nagybani Piac Rt. vezérigazgató-helyettesi, 1999-től a BÁV Rt. vezérigazgatói, 2010-től a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatói posztját töltötte be. Jelenleg nyugdíjas.

– Mikor kezdted meg tanulmányaidat a gimnáziumban? Hogy emlékszel vissza azokra az évekre?

1967 szeptemberében kezdtem el a gimnáziumot, – akkori megnevezés szerint – az 1/C osztályban, orosz-angol tagozaton. Osztályfőnökünk  Barotai Barnabás tanár úr volt, aki osztályfőnöksége mellett biológiát is tanított nekünk. Az osztály nagyon jó képességű tanulókból verbuválódott, sokan közülünk már a Táncsics Mihály Általános Iskolában azonos osztályba jártunk, de a többi iskolából is jeles-kitűnő tanulók kerültek ide. Ez aztán megmutatkozott a negyedik év végén is, az érettségi után több, mint 90%-unk továbbtanult. [Ez az arány akkoriban kiemelkedő volt Szerk.]

Sajnos sem Velkey Imre, sem Tóth Mihály tanár urak nem tanítottak minket, csupán néha, helyettesként tartottak egy-egy órát, az „ikonikus” tanárok közül így is szerencsénk volt Horváth Zoli bácsihoz, Kis Lajos, Kürti Béla (ugyan csak a lányoknak), Velkey Pál, Velkey András, Béres Károly, dr. Márkus Artúr, Polgár Lajos, Szabó Sándor, Szalkay Miklós, Szűcs Gergely, Ócsai István (aki, elmondása szerint, úgy kapott leveleket a világ bármely részéből, hogy címzésként csak az van föltüntve: Ócsai, Európa), Bíró Károly tanár urakhoz, Ádám Mária és Bíró Károlyné tanárnőkhöz.

Az osztályra a tanulás elsődlegessége volt a jellemző, mindenkinek voltak továbtanulási céljai. Ezzel együtt nagyon sokan kiválóan sportoltak is, fociztak, kézilabdáztak, többen pedig úsztunk. Örök emlék marad a fiúkban az, hogy osztályfőnökünk kirándulások, és egyéb összetartások alkalmával, beállt közénk, és együtt kergettük a labdát. Érdekes módon ettől a tekintélye nem csökkent köztünk, sőt …

– Gimis korodban sportoltál is. Milyen szerepet játszott, s mennyire maradt ez meg az életedben?

Én az általános iskola felső tagozatában kezdtem el az úszást, szüleink elsősorban a testnevelés, testedzés szem előtt tartásával írattak be minket, húgommal, az úszó szakosztályba, ahol remek edző, nevelő, Gáti Károly volt a „mesterünk”. Végül sportolói karrierem kiteljesedése az volt, hogy van néhány érmem megyei versenyekről, de többre már nem vittem. Ennyire telt a tehetségemből, igaz, a gimi harmadik évében abbahagytam az edzésekre járást, akkortól a tanulás és az egyetemi felvételi kapott kizárólagosságot.

Azért a sport később is igen sokáig megmaradt a prioritások között, több évig voltam a CVSE vízilabdaszakosztályának vezetője, és persze, sportszeretőként azóta is izgalommal nézem a magyar érintettségű úszó-, és vízilabda eseményeket.

– Pályaválasztás… miért a közgazdasági irány? Édesapád is közgazdász  főkönyvelő volt, esetleg ez befolyásolt?

Továbbtanulási céllal két terület, a jog és a közgazdaság merült föl bennem a gimis években, azután harmadiktól kezdve a prioritássá a közgazdaságtudomány vált. Ebben nyilvánvalóan nagy szerepe volt az apai példának, igaz, édesapám soha, egyetlen szóval sem mondta, hogy válasszam az ő szakmáját. A szüleink részéről az elvárás mindkettőnk – a húgom és én – felé az volt, hogy diplomát kell szereznünk.

1971 -ben érettségiztem, majd fölvételiztem a Marx Károly Közgazgaságtudományi Egyetemre, ahová előfelvételivel föl is vettek. Szabics Kati és Sipos Mari osztálytársaim – a sikeres fölvételi után szeptembertől már egyetemi polgárok lettek, én pedig, előfelvételisként, tizenegy hónapot katonáskodtam Kalocsán. Ma is mondom a lányaimnak, hogy életükben összesen nem fognak annyit mosogatni, mint én a tizenegyhónap alatt, mert büntetésként sokszor egy-egy hétig tartó konyhaszolgálatokra beosztva , alkalmanként több, mint 800 katona után kellett mosogatni.

– Egyetem után Cegléden kezdtél el dolgozni, igen hamar vezetői pozícióba kerültél, s később egyre nagyobb cégekhez első vezetőnek. Mi motivált, hogy továbblépj?

1976 -ban végeztem az egyetemen, az Ipari kar gazdaságszervező szakán, és ez év szeptember 1-jével kezdtem el dolgozni a VIKUV Ceglédi Üzemvezetőségénél. Érdekes történet, hogy mikor édesapámék Ceglédre kerültek édesanyámmal, édesapám e cég jogelődjénél, a Ceglédi Mélyfúró Vállalatnál kezdett el dolgozni. Neki volt a jobbkeze Kistamás Sándorné, akkor számviteli vezető. Mikor én a céghez kerültem, én lettem a helyettese az üzemvezetőség gazdasági vezetőjének, akit Kistamás Sándornénak hívtak. Marika néni mindig fiaként kezelt, és rengeteg gyakorlati ismeretet adott át nekem, minden féltékenység nélkül.

Mikor ő nyugdíjba ment, én kerültem a helyére, és évekig dolgoztam ott Borda László üzemvezető gazdasági helyetteseként. Neki, és Mizik Sándor műszaki üzemvezető helyettesnek is nagyon sokat köszönhetek, az otthonról hozottak, és az egyetemen tanultak mellett a tőlük látottak tágították vezetési ismereteimet.

A ceglédi üzemtől, mikor a vállalat gazdasági igazgatója nyugdíjba ment, fölkerültem a cég pesti központjába, gazdasági igazgatónak. Nem sokkal ezután indult az országban az MRP (munkavállalói résztulajdonosi program), amely segítségével, vezetőtársaimmal együtt dolgozva, sikerült az országban az elsők között megvalósítanunk a cég munkavállalók által történő kivásárlását. Egészen 1996-ig itt dolgoztam, amikor is megpályáztam és elnyertem a Budapesti Nagybani Piac gazdasági igazgatói pozícióját. Itt voltam három és fél évet, majd nagyobb fába vágva a fejszémet, sikerrel pályáztam meg a BÁV vezérigazgatói állását, mivel első számú vezetőként is ki szerettem volna magam próbálni. Akkor a BÁV még 100%-os állami tulajdonban volt, az MFB irányítása alatt. 2002-ben a cég privatizálásra került, de az új tulajdonos változatlanul hagyta a menedzsmentet, így akkortól egy tőzsdei magántársaság vezetőjeként dolgoztam tovább, egészen 2010-ig, amikor Fellegi Tamás illetékes miniszter fölkért a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatói pozicíójának betöltésére. Itt az első igazgatósági ülésen az igazgatóság elnökének is megválasztottak. Ezt a munkát végeztem 2015 második feléig, akkor a tulajdonos új vezérigazgatót nevezett ki. Én 2016-ban bekövetkező nyugdíjazásomig az új vezérigazgató tanácsadója voltam.

Összegezve azt mondhatom, hogy unikális – vagy az országban a legnagyobb, vagy egyetlen hasonló tevékenységet folytató – cégeknél dolgoztam.

Munkámat több kitüntetéssel is elismerték, ezek közül a lényegesebbek:

Kiváló Munkáért, Az Év Menedzsere díj, Magyar Érdemrend Tisztkeresztje. Városom pedig 2011-ben díszpolgárává választott.

– Hiába voltak Budapesten a cégek, amelyeknél dolgoztál, te mindig Cegléden laktál. Nem vágytál el a kisvárosi csendből?

A nyolcvanas évek közepétől munkahelyeim Pesthez kötöttek, naponta jártam föl, először vonattal, majd pedig a beosztásokhoz járó hivatali személygépkocsival. Meg sem fordulhatott a fejemben a fővárosba költözés, hiszen özvegy édesanyám és feleségem szülei is Cegléden éltek, – édesanyám, hála Istennek ma is köztünk van –, húgomat és sógoromat pedig állásuk, családjuk Pesthez kötötte. A szülőkkel való napi kapcsolattartás így a mi feladatunk maradt.

De emellett sokat nyomott a latban az is, hogy Cegléden, elsősorban szüleim tevékenységének köszönhetően, mindenki ismert bennünket, itt voltak a barátok, emlékek kötöttek-kötnek ide, és jobban is érezzük magunkat ebben a „kisvárosi” környezetben, mint Budapesten. Lányainknak valószínűleg már más a véleménye, ők – már amikor itthon van Krisztina – mindketten Pesten élnek férjükkel, családjukkal.

– Úgy tudom, régóta próbálnak megnyerni téged, hogy vegyél részt a helyi politikában, indulj polgármesternek. Hogy állsz ezzel a kérdéssel?

Az országos politikában – bár volt néhány felkérés – sosem gondoltam részt venni, mindig úgy gondoltam, hogy a választott szakmámban szeretnék sikeres lenni, az országos politika nem nekem való. A helyi politikában pedig, ahol azért kevésbé meghatározó, hogy ki milyen párt színeiben, vagy netán pártonkívüliként vesz részt a város életében – megjegyzem, soha nem voltam egyetlen párt tagja sem – többször voltam a helyi képviselőtestület mellett működő pénzügyi, gazdasági bizottság (mikor hogy hívták) tagja.

Igen, a polgármesterséget is többször emlegették velem kapcsolatban, de komollyá, elsősorban azt gondolom, miattam, sosem vált a dolog. Ennek több oka is lehetett: városi szinten sem akartam politikus lenni, pláne úgy, hogy véleményem szerint a polgármester gazdasági mozgástere, a város fejlődésére gyakorolt közvetlen hatása jelentősen beszűkült, és persze, a polgármesteri javadalmazás sem volt mérhető a vezérigazgatóihoz. Persze, az is lehet, hogy a felkérések sem voltak annyira komolyak, hogy megfontolásra késztettek volna.

– Mint említetted is, 2011-ben díszpolgári címet kaptál. Mit jelentett ez neked?

A városi képviselőtestülettől kapott díszpolgári cím hatalmas megtiszteltetés. Még nagyobb, hogy tudtommal, politikai egyetértés is övezte az adományozásról szóló döntést. Ez városunk egyik legnagyobb kitüntetése, aminek súlyát növeli, hogy milyen kiváló személyek – sok tanárom, barátom – kapták meg előttem, és utánam is. Elég legyen annyit mondanom, hogy az oklevél a Tisztikereszt adományozó oklevele mellett függ a falon.

– Régóta a vadászat szerelmese vagy. Hogy kezdődött, mennyire volt időd rá a felelősségteljes munka mellett? Mi az a plusz, amit a vadászat adott?

Hat éves korom óta jártam a természetet édesapámmal, aki vadászott. Akkor még nem volt olyan szabály, amely tiltotta volna a 14 év alattiak társas vadászaton való részvételét.  Így én belenőttem a vadászatba, így váltam vadásszá. Édesapám halála után, tizenkilenc éves koromban vizsgáztam le, és kaptam meg az ő vadászfegyverét, amit ma is őrzök – már hatástalanítva. A vadászat varázsa a vadászok számára nem elsősorban a lövés – ha kiülök egy lesre, akkor tíz alkalomból kb. egyszer sütöm el a puskát –, hanem a kikapcsolódás, a természetjárás, az erdők hangjának figyelése, amikor szükséges, a vad gondozása, etetése.  Gróf Széchenyi Zsigmonddal szólva: „A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás.”

Sok hasznos dolgot adott a vadászat a munkámhoz is: tanított a fegyelmezettségre, a körültekintésre, arra, hogy adni is kell, ha kapni akarok (gondolok itt például arra, hogy a vadászok feladata a vad életkörülményeinek biztosítása is), de talán sokaknak furcsán hangzik, a vad életének tiszteletére is. És, persze, sok, ma is meglévő barátomat ugyancsak a vadászatnak köszönhetem.

A hivatali munka mellett a természet járása, a fizikai aktivitás kiváló kikapcsolódást jelentett, jelent, no meg a lesen volt-van idő gondolkozni a problémák legjobb megoldásán.

Vadászati téren is vállaltam közfeladatot, egy ciklusban voltam a Fővárosi és Pest Megyei Vadászkamara elnöke.

– Másik nagy szerelmed Erdély. Milyen kötődéseid vannak?

Bár rokonságom nincs Erdélyben, felmenőim is inkább a Felvidékről és Bácskából származnak, Erdélybe mindig haza megyek. A szerelem nagyon régi, amikor még középiskolás koromban először jártam ott, megfogott, hogy tőlünk 600 kilométerre, egy másik országban úgyanúgy beszélnek, gondolkoznak, mint mi. Bár családi körben természetesen volt már szó erről, mégis a személyes tapasztalás sokat jelentett.

Erre a bújkáló kapcsolatra erősített rá az, hogy a gimnázium leánykarának minden évben – először a csíkszeredai városnapokra, majd pedig március 15.-re időzítve – Kürti Gyurival, Tűri Lacival, az Ambassador klubbal szerveztünk oda kirándulást, fellépést. Hála Istennek, a gimnázium jelenlegi vezetése is prioritásnak tekinti e kapcsolat ápolását.

Csíkszereda város polgármestere Erdei István akkori alpolgármestert jelölte ki a kapcsolattartás felelősének, akivel a találkozások során, azok eredményeképpen nagyon jó barátokká váltunk. Neki köszönhetem, hogy tudtunk venni a Hargitán egy telket, amelyre építettünk egy házat. Így már nem csak lelki kötődés van Erdélyhez. Idény nyáron iker unokáimmal és édesapjukkal töltöttünk kint öt szép napot.

– A gimnáziummal továbbra is igen szoros a kapcsolatod. Mi és hogyan köt még hozzá?

A gimnáziummal soha nem szakadt meg a kapcsolatom. Még Cegléden dolgoztam, amikor munkahelyem – a VIKUV–, tett egy fölajánlást, amely eredményeképpen  az oktató-nevelőmunka feltételeinek megteremtéséhez megalapította a Kossuth Gimnáziumért Alapítványt, amely kuratóriumának az alapítás óta tagja vagyok.

Feleségem, húgom is itt végeztek, és persze, a kapcsolat életben tartásához nagyban hozzájárult az is, hogy mindkét lányunk ide járt, itt érettségizett.

Néhány éve megalapítottuk a Ceglédi Kossuth Gimnazisták Öregdiák Egyesületét, amelynek alapító elnöke voltam, jelenleg pedig a vezetőség tagja vagyok.

Kiváló a kapcsolatunk a gimi jelenlegi vezetésével is, nagy örömmel veszek részt az általuk szervezett eseményeken is.

– Család… hol ismerted meg a feleségedet? Két lányotok szintén a gimiben érettségizett. Mit csinálnak? Unokák…

Feleségemet valószínűleg először egy vadászaton láthattam, ugyanis az ő édesapja is ugyanazon társaságban vadászott, mint édesapám. Azután a gimiben feleségem és húgom egy osztályba jártak, nem volt nehéz az ismerkedés. Két lányunk született, mindketten a gimiben végeztek, majd pedig a jelenlegi nevén Corvinus Egyetemen diplomáztak. Boglárka a Microsoft Magyarország HR igazgatója, Krisztina pedig a brüsszeli Magyar Állandó Képviseletet vezető nagykövetnek volt a személyi asszisztense, jelenleg legkisebb unokánkkal van otthon.

2012-ben születtek meg Boglárka iker fiai, Zsigmond és Nimród, majd pedig 2018. január 11.-én, születésnapomon, Krisztina fia, Ádám. Kell ennél szebb születésnapi ajándék?

– Feleséged, hugod és két lányod is a gimnáziumban érettségizett. Kinek adod át a „stafétát”, kivel készüljön a következő interjú?

Csilla hugom egy év múlva követett a gimnáziumban, legyen ő a következő.

Köszönöm a beszélgetést.

Volter Etelka

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...

Két világbajnoki aranyérem

WBL-WKL Nyílt Amatőr K-1/Muay-Thai/K-1 Light/Freeboxing/MMA Világbajnokság! 14 ország, 65 egyesület,...

Magyar Péter Cegléden

Május 18-án a piac előtt a Kossuth térre várta...