36 C
Cegléd
2024. július 17. szerda
spot_img

120 év – 120 diák – Lapis Leonárd

Lapis Leonárd 2005-ben végzett a Kossuth Lajos Gimnázium nyolcosztályos tagozatán. Családjából több generáció érettségizett már a gimiben. Kicsi kora óta az autók érdekelték, nem véletlen, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki karán diplomázott.

– Miért választottad a kisgimit 10 évesen? Befolyásolt-e, hogy nagyapád, anyukád is idejárt?

Sőt, még a dédapám is odajárt! Első konkrét emlékeim olyan 5-6 éves koromból vannak. Anya (Oldal Éva) bevitt magával néhány órára, mikor nem volt, aki vigyázzon rám, és valami történetet mesélt, amiben lovak voltak, én pedig felrajzoltam őket a táblára a diákok nagy örömére. Éppen ezért nem nagyon kellett győzködni, hogy felvételizzek a nyolcosztályos képzésre, és örültem mikor felvettek.

– Jelentett-e bármilyen nehézséget, hogy anyukád a gimiben tanított?

Anya énekből tanított. Egyáltalán nem örültem neki se én, se ő, valamiért nem lehetett rajta változtatni, de nagy gond végülis nem származott belőle.

– Milyen volt az osztályod, hogy emlékszel vissza az itt eltöltött nyolc évre?

Jó osztályom volt! Elég nehéz röviden összefoglalni nyolc évet, talán azokban az években változtunk a legtöbbet. Rengeteg rendezvényen, versenyen vettünk részt. Viszont ami most eszembe jutott az az, mikor az első évben Girst Ádám tanár úr, aki az osztályfőnökünk volt, elvitt minket az egyik derűs estén egy barátjához, akinek volt egy komolyabb távcsöve, amivel meg tudtuk nézni a bolygókat és a Holdat, hatalmas élmény volt. De az is vicces volt, hogy a ballagás előtti utolsó tanítási napunkon sikerült elintézni, hogy felmehessünk a gimi padlására és kinézhessünk a kis toronyból, mondván, hogy ha már nyolc évig idejártunk, akkor ezt igazán kiérdemeltük!

– Eredményesen sportoltál is ezekben az években. Hogyan tudtad összeegyeztetni a sportot és a tanulást?

Imádtam sportolni, nyolc évig Magyar László tanár úr triatlon csapatában edzettem és versenyeztem, első helyezést értem el az olimpiai ötpróbán is.Volt olyan időszak, mikor reggel iskola előtt kifutottam az akkor még létező malomtószéli dombra a kutyámmal. A felkészülési időszakban volt olyan is, hogy megbeszéltem Tompa tanár úrral, hogy testnevelés órán kint akarok futni a hóban, vagy úszni szeretnék, de a legjobbak persze a közös edzések voltak, nagyon jó volt a társaság. Nekem ez inkább amolyan kikapcsolódás volt, még most is a sportban tudom magam „kipihenni”. Esténként lefekvés előtt aztán tiszta fejjel mindig átolvastam a tananyagot.

– Végzősként megkaptad a Kossuth Gimnáziumért Díjat, a legmagasabbat, amit gimnazista kaphat. Mit jelentett ez neked?

Nagyon örültem neki, és a mai napig kint van a szobámban, sosem tettem be a fiókba.

– Mikor döntötted el, hogy milyen irányban tanulj tovább? Megkaptad-e a kellő felkészítést ehhez a gimiben?

Az autók már szinte születésem óta érdekeltek, és azt mindig tudtam, hogy valami olyan dologgal akarok foglalkozni, ami autókkal kapcsolatos. Olyan 12-13 éves koromban lettem biztos abban, hogy műszaki pályára megyek. Nagyon jó tanáraim voltak, fizikából Rajta László tanár úr volt az, aki a tárgy iránt az érdeklődésemet felkeltette, és később a faktonJáry Levente tanár úr hívta fel a figyelmemet az OKTV-re és a KöMal-ra, amire lelkesen oldottam meg és küldtem be a feladatokat, és végül nyertem egy egyhetes táborozást is. Fanyar humorával és mély bölcsességével át tudta adni azt a tudást, amivel az egyetemen becsülettel helyt tudtam állni, míg a társaság nagy része megbukott.Matematikából Virágné Hornyák Ágnes tanárnő nagyon jó stílusban és türelemmel tanított, még szakkört is tartott, és az egyetemen nagyon hasznos volt, hogy a gimnáziumban már tanultam differenciál- és integrálszámítást is.

– Hol tanultál végül tovább, s jól választottál-e?

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki karárajelentkeztem és még az utoljára induló hagyományos ötéves képzésre jártam. Az egyetem nem volt könnyű, az első két évet bukás nélkül csak 20 ember abszolválta az eredetileg felvett 360-ból, de én köztük voltam és végül csúszás nélkül öt év alatt autógépészmérnökként diplomáztam.

– Tudnál-e tanácsot adni a mostani gimiseknek, vagy akár a nyolcadikosoknak?

Érdeklődjenek a világ dolgai iránt, utazzanak, tévedjenek el, találják meg azokat a dolgokat, amiket szenvedélyesen tudnak csinálni, és akkor később talán nem lesznek a még mindig önmagukat kereső felnőttek.

– Az egyetem befejezése után hol helyezkedtél el?

Már az egyetem alatt is dolgoztam. Az első év után nyáron egy gyárban Cegléden mint CNC esztergályos tanonc, utána az Audi gyárban Győrben, mint programozó, majd végül a ThyssenKrupp-nál, mint fejlesztőmérnök, Budapesten. Eredetileg hő- és áramlástannal szerettem volna foglalkozni, így ebből a témából szigorlatoztam (egyedül a karról!), nagyon érdekeltek a belsőégésű motorok, de akkoriban épp tombolt a gazdasági válság, és ezen a területen csak olyan mérnöki állásba vettek volna fel diákként, ahol nem kapok fizetést. Arra gondoltam, az autók talán tényleg elektromosak lesznek a jövőben, de azokban is lesz kormányzás, úgyhogy így kerültem a ThyssenKrupp-hoz, itt irányítástechnikával foglalkoztam, ami szintén nagyon érdekelt,és még az egyetem doktori iskolájába is felvételt nyertem, ezúttal a villamosmérnöki karon. Imádtam az egyetemen ezt a tárgyat tanítani, az előírt doktori vizsgákat is letettem, de a disszertációmat nem fejeztem be, mert a téma egy ipari projekthez kapcsolódott, amit végül a cégnél nem folytattak.

– Ezután külföldön folytattad pályafutásodat.

Igen, Németországba költöztem, és öt évig az Audinál dolgoztam mint fejlesztőmérnök. Rengeteget utaztam, a legkülönfélébb helyekre, ahol teszteltük az általunk írt futómű-szabályozó programot. Évi több hónapot töltöttem az északi sarkkörön, ahol a befagyott tavon kialakított pályákon a sötétben száguldozva vizsgáltuk az autó viselkedését. De volt olyan is, hogy egy a mai napig is harckocsik tesztelésére létrehozott pályán csináltuk ugyanezt. A sikerélmény itt az, hogy ha látom, hogy egy olyan autó jön velem szembe, amiben az én munkám is benne van.

Jelenleg Liechtensteinben dolgozom, újra a ThyssenKrupp-nál, ezúttal csoportvezetőként. A projektről annyit mondhatok, hogy az önvezető autóval kapcsolatos. Néhány videó van fent az interneten, ahol demonstráljuk a témákat ,amivel foglalkozunk. Építettünkegy saját autót is, amivel a tesztpályákon próbálunk ki bizonyos dolgokat, többnyire Dél-Olaszországban egy többszáz négyzetméteres aszfaltnégyzeten, ahol ha az autó irányíthatatlanná válik, akkor van elég hely lelassulni. Az én feladatom most már nem közvetlenül a szoftverfejlesztés, hanem inkább a csoportom irányítása, a technikai problémák megoldásának kitalálása és a megoldás helyességének vagy helytelenségének bizonyítása.Szinte minden héten utazom valahova, legtöbbször Németországba, Olaszországba, de Budapestre is. A munkámban németül, angolul, magyarul és néha olaszul is kell kommunikálnom.

– Okozott-e gondot a nyelv? Milyen nyelveket beszélsz?

Már a gimnáziumban sikerült letennem a felsőfokú komplex nyelvvizsgát németből és angolból is, amiért egész életemben hálás leszek a gimnázium tanárainak (Baranyiné Hornyák Judit, Selmeczi Judit és Halász Judit tanárnőknek), ez nagyon nagy segítségemre volt a későbbi életemben. Az egyetemen és utána is oroszul tanultam, nyelvvizsgát sosem csináltam, de meg tudom értetni magamat. Jelenleg olaszul tanulok.

A nyelvekben is az autók iránti szenvedélyem segített, már kiskoromtól kezdve gyűjtöttem a külföldi autós újságokat és ezeket olvasgatva is rengeteget tanultam.

– Mennyire tartod fontosnak a nyelvtanulást, nyelvtudást?

Mivel egy kis országba születtem, ezért elengedhetetlennek tartom, hogy a világ többi részével is tudjak kommunikálni. Ugyanolyan fontosnak tartom, mint a szakmai tudást.

– Milyen gyakran van lehetőséged hazalátogatni?

Szerencsére évente többször is vissza tudok térni Ceglédre egy-egy hétvégére. Ilyenkor öcsém beüzemeli az idén már 44 éves zöld Mercedesemet, végigjárom a helyeket, amikhez emlékek kötnek, és általában elmegyek a családdal vagy barátokkal a kécskei termálfürdőbe. A gimnáziumban utoljára öcsém, Magyar Márk ballagásán 2015-ben jártam, nosztalgikus élmény volt. Anya hamarosan nyugdíjba megy, az unokaöcsém is hamarosan érettségizik, kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz újra egy rokonom, aki a gimnáziumba jár vagy ott dolgozik.

Köszönöm a beszélgetést.

Volter Etelka

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Lerúgták a biciklijéről a fogyatékos srácot”

Megtámadtak egy fogyatékos fiatalt Cegléden a Nagykőrösi úton –...

Másodrendű állampolgárok Cegléden

Miért vagyunk másodrendű állampolgárok Cegléden? Avagy csak a pénzünk...

Legjobb Otthon Ingatlaniroda

Új ingatlaniroda nyílik Cegléden a Kossuth Ferenc utca elején....

Páros portré a megbántottságról

A hetvenes években Cegléd főterén Bakányi Gyula festőművész gyakran...

55 éve zárta be kapuit a Vízjárási iskola

A szoljon.hu oldalon jelent meg írás a Törtel külterületén...