6.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Fidesz-frakció sajtótájékoztatója

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja sajtótájékoztatót tartott a Városháza aulájában február 21-én. A tájékoztató témája, hogy a megduplázott tervezési keretből mi mindent szeretnének megvalósítani, a múlt héten elfogadott 2020-as költségvetésben szereplő legfontosabb fejlesztések körzetenkénti bemutatása volt. Elhangzott: a jövőben „vándorfórumok” szervezését tervezi a frakció, hogy a körzetekben a lakossággal szorosabb kapcsolatot tudjanak ápolni.

A fórumon kiemelték: az elfogadott módosító indítványuk megduplázta az eredetileg csak 5 millió forinttal tervezett tervezési keretet, biztosítva ezzel a későbbi fejlesztésekhez szükséges tervek elkészítésének lehetőségét. Külön hangsúlyozták, hogy a vasúti felüljárón majdan átívelő kerékpárút önerejének költségvetésbe építését a rendelet első olvasatának kézhezvételétől szorgalmazták. Ezirányú pontosítási javaslatuk a költségvetésbe beépült. A frakció tagjai felsorolták a konkrét, kiemelt fejlesztési elképzeléseket körzetenként, melyekhez már döntés kapcsolódik:

  1. Puskaporos utca vízvezeték rekonstrukció, a teljes útburkolat helyreállítással, Jókai utca csapadékvíz elvezetése.
  2. Rákóczi út 35. alatti aszfaltozás, Rákóczi út 60. alatt burkolat javítás és csapadékvíz elvezetés, a Kölcsey téri parkoló felületi zárása. Járdajavítások: Szövetség utca 1., Kossuth Ferenc u. 52-56.
  3. A körzet képviselőjének minden javaslatát befogadtuk a kapcsolódó testületi ülésen.
  4. Aszaló utca vezetékes ivóvíz ellátása. Útalapok: Dinnyéshalom, Búzavirág, Tőke, Aszaló utcák.
  5. Kazinczy utca javítása, Alkotmány utca rekonstrukciójának tervezése, Bercsényi utca javításának folytatása, Piac.
  6. Kossuth Lajos utca aszfaltozása, útalapozása (jelenlegi földes szakaszt tekintve). Közvilágítás bővítés elsősorban a Török Ignác utcában.
  7. Aranymeggyes szél állagjavításának folytatása, Örkényi út bal oldalának kijavítása (az előző évben az ellenkező oldalon végrehajtott javítás mintájára.) Útalapok: Avar utca, Pásztor utca.
  8. A Szent Imre herceg utca és a József Attila utca csapadékvízelvezetésének rendezése, kapcsolódóan úthelyreállítás, Zrínyi utca teljes körű burkolat javítása, a Gólya utca csapadékvízelvezetésének rendezése.
  9. Csíkosszél útalapozásának folytatása, a Citera utca és a Lugas köz felületi zárása (kopóréteg). Járdajavítás a Pesti úton az Otthon utca és a Csíkosszél között.
  10. Őrház utca felületi zárása, illetve az iskola felőli végén útalapozással gépkocsiforduló kialakítása. Közvilágítás bővítése elsősorban István Ligeti utcában és az Ungváry László utcában. Sorház utca rekonstrukciós terve.

Kiemelték még a rendvédelmi szervek (1,5 millió – 1,5 millió Ft) és a polgárőrök külön támogatását (3 millió előirányzat szerint és 1 millió céltartalékban).

 

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Milyen jó, hogy mindenki a semmiről folyamatosan konzultál. A polgármester testületiülés előtt és után, a fentiek mikor hogy, a Czigle egyedüli országos szinten osztja maguknak az észt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...