1.2 C
Cegléd
2023. november 30. csütörtök
spot_img

15 góllal vertük Ózdot

Előzetesen óriási rangadóra volt kilátás az NB1/B keleti csoport alapszakaszának utolsó előtti bajnoki mérkőzésén, hiszen a hazai pályán játszó Cegléd, azt Ózdot fogadta, akik a tabellán egyetlen ponttal előzték meg Nagy Károly ceglédi vezetőedző legénységét. A találkozóra ezúttal is szépszámú közönség érkezett, akik fordulóról-fordulóra egyre hangosabban bíztatják és bíztatták most is a ceglédi kedvenceket!


A találkozó vendég vezetésekkel indult, azonban már az 5-ik perc elején Kállai Martin második remek gólja után átvettük a vezetést! (3-2) Az első 10 percben magabiztos, „éhes” Ceglédet láthatott a közönség, akik minden egyes labdáért megharcoltak és 10 perc után Szepesi „Szepi” vezetésével már 6-3-ra vezettek. Egy értékesített hetessel, a 13-ik percben újra látótávolságon belülre érkezett az Ózd, feljöttek 7-5-re. Innentől viszont valami átkattant védekezésben a fiúkban és kegyelmet nem ismerve újabb 13 percig még csak gól sem kapott a csapat! A védőfal szinte mindenbe beleért, szélsőink labdákat szereztek, és Tamási Zsolt kapusunk is hozta, az utóbbi időkben szinte már megszokott extra klasszis formáját, így 11-5-ös előnyre tettünk szert. Az első játékrész utolsó perceiben tovább növelte az előnyét csapatunk, így Gráf Martin utolsó másodpercekben szerzett góljával magabiztos 15-7-es vezetéssel mehettünk pihenni.
Aki arra számított, hogy a biztos előny tudatában, már csak a masszív előny megtartására törekedik a Cegléd, annak nagyot kellett tévednie. Nagy Károly tanítványai 5 perc alatt, azonnal futottak egy 5-0-ás rohamot – Juhász Karcsi volt ebben az időszakban igazán elemében két góljával és kulcspasszaival – és azonnal tudatták az Ózddal, itt ma szó se lehet elszórakozott mérkőzésről! (20-7) A 13 gólos vezetés után egy kicsit több hiba csúszott be tőlünk is, de továbbra is folyamatosan tartotta 10 gól feletti előnyét csapatunk és egy pillanatig nem adott esélyt az egyébként dicséretesen küzdő ellenfelének. Az utolsó 10 perc így már csak a pontos végeredmény szempontjából volt fontos, az utolsó gólt Spekhardt Gergő szerezte, kialakítva ezzel a legnagyobb különbséget a meccsen 34-19-re az-az 15 góllal nyert végül a Ceglédi KKSE!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Dobogós helyen a Szelektív Bemesek csapata

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és...

Év főtere díj

A nagykőrösi Hősök tere lett a 𝗟egvirágosabb főtér. A...

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...