1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

Újévi fogadás a Városházán

Régi hagyomány Cegléden, hogy az új esztendő kezdetén a Városházán tartanak fogadást és koccintanak a város vezető tisztségviselői, az önkormányzat tagjai és a városért dolgozó intézményvezetőkkel, díszpolgárokkal, vállalkozókkal, egyházak képviselőivel. A rendezvényt idén január 13-án tartották, amelyen dr. Csáky András polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében először értékelte az elmúlt év eredményeit, melyben kiemelte a Nagykőrös-Cegléd kerékpárút és a belvárosi piac korszerűsítésének átadását, a Nefelejcs utcai bölcsőde építésének megkezdését és azt, hogy belátható távolságra került a Sportcsarnok átadása.

– Az idei esztendő feladatait is kijelölő pályázati eredményeinkről hadd tegyek még említést. Az Örkényi út rekonstrukciója – amint az időjárás engedi – tavasszal elkezdődhet. Folyamatban van a Budai úti gyógyfürdő energetikai beruházása. Az Államkincstár november végén két pályázatunkat is támogatásra érdemesnek ítélt. Reményeink szerint az elnyert 150 millió forint elegendő lesz a Török Ignác és a Dinnyéshalom utca felújítására. A Szűcs-telepen a volt óvoda autista házzá történő átalakításra 250 millió forintot nyertünk. December közepén arról tájékoztattak bennünket, hogy az Ipartelep további bővítésére mintegy 315 millió és a Budai úti gyógyfürdő gyógyászati célú fejlesztésére további 399 millió forintot kapunk. – sorolta a polgármester, aki megköszönte a ceglédi cégeknek a hozzájárulást a fejlesztésekhez. „Nehéz időszak áll mögöttünk és bár tudjuk, ez az év sem lesz könnyű, azért bízzunk benne, hogy az új kihívások új lehetőségeket is rejtenek magukban.” – zárta beszédét a városvezető.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...