Muhari Gergely, a TISZA Párt április 12-én megválasztott parlamenti képviselője egy egyszerű kérdést tett fel közösségi oldalán: „Ti mit éreztetek az első napokban a választás után?” A bejegyzés alá több mint száz komment érkezett, amelyek nemcsak egyéni érzéseket, hanem egy mélyebb társadalmi lelkiállapotot is kirajzolnak.
A követői által adott válaszok alapján szinte tapintható egyfajta felszabadulás, amely sokaknál már-már vallásos jellegű reménnyel és várakozással társul. Ugyanakkor nem egy egységes közhangulat rajzolódik ki, hanem egymással párhuzamosan futó, helyenként egymásnak feszülő érzelmi rétegek. A kommentek három jól elkülöníthető dinamikát mutatnak: eufória és felszabadulás, szorongással kevert remény, valamint a gyors kijózanodás első jelei.
Sokan történelmi fordulatként élik meg az eredményt. „Mintha egy mázsás súlytól szabadultam volna meg!” – fogalmazott Tünde, míg Márta szerint „óriási megkönnyebbülés, már most lehet érezni, hogy egy egészen más országban élünk”. Mások még erőteljesebben fogalmaznak: „Egy álom vált valósággá” – írta Attila, Mária pedig úgy látja: „végre megtört a jég”. A felszabadultság, öröm és remény szinte minden második hozzászólásban megjelenik.
Az eufória mellett azonban sokaknál megjelenik a józanabb hang is. „De mindenki tudja, hogy az elején vagyunk. Nagyon.” – írja Anita. Mások kivárnak: „Várakozó állásponton vagyok” – fogalmaz Zoltán, míg Rajmund egyenesen úgy véli: „Adok pár hónapot, hogy bizonyítsatok.” A támogatás tehát sok esetben feltételes, és időhöz kötött.
Többen konkrét, hétköznapi tapasztalatokról számolnak be, mintha máris változott volna a közérzet. „Csak mosolygós emberek jönnek szembe az utcán” – írja Mária, míg egy másik hozzászóló szerint „ennyi mosolygós embert én még nem láttam”. Ezek a megjegyzések arra utalnak, hogy a választás eredménye nemcsak politikai, hanem közösségi élményként is megjelent.
Ugyanakkor a társadalmi feszültségek nem tűntek el. Több kommentben is megjelenik a megosztottság, a konfliktus és a félelem. A politikai törésvonal továbbra is jelen van, és sok esetben személyes kapcsolatokban, hétköznapi helyzetekben is érezhető.
A kezdeti lelkesedést ráadásul már az első napokban árnyalni kezdték konkrét döntések. „Egészen az oktatási miniszter személyéig… utána aggodalom” – írja Norbert. Mások a mindennapi valóság felől közelítenek: „Aki 160.000 fizetésből tartja el a 2 gyerekét, az most sem mosolyog” – fogalmaz Andrea. Ezek a hangok arra figyelmeztetnek, hogy a várakozások gyorsan ütközhetnek a realitással.
A hozzászólásokban visszatérő elem az elszámoltatás igénye is: többen beszélnek igazságtételről, felelősségre vonásról, ami egyeseknél reményként, másoknál inkább politikai revansként jelenik meg.
A kommentfolyam összképe így egy összetett lelki állapotot tükröz. Talán egyetlen mondat foglalja össze legjobban: „eufória van, de még bennünk van a félelem, és már megjelent az aggodalom is”.
