33.2 C
Cegléd
2026. augusztus 31. hétfő
spot_img

Universiade győztes a magyar férfi pólócsapat!

 
A magyar férfi vízilabda-válogatott 0-4-ről felállva, büntetőkkel 14-13 arányban legyőzte az olaszokat a döntőben és megnyerte a Kvangdzsuban zajló Universiadét! 1963, 1965, 2003 és 2013 után idén ötödször nyerte meg a magyar válogatott az egyetemisták olimpiáját. A csapat ceglédi nevelésű tagja, Jansik Szilárd is hozzájárult egy szép góllal a győzelemhez. 

Marziali révén 1-0 volt oda a első negyed közepén, emberhátrányban kapták a gólt a mieink. Az első nyolc percben nem is született több találat. Az olaszok a második felvonásban 4-0-ra növelték előnyüket.19 másodperc volt hátra az első félidőből, amikor egy időkérés után Kovács Gábor megszerezte az első magyar gólt (4-1). A harmadik játékrészben Bátori és Sedlmayer Tamás révén csökkentette hátrányát a címvédő együttes (4-3). Megkezdődött a gólpárbaj, 5-4-nél megint csak egy volt közte, Jansik Szilárd talált be. Bátori fórból szerzett góljával pedig 5-5-nél értük be a riválist, 0-4-ről egyenlítettek a fiúk! Egálról indult a negyedik negyed. Ahol az utolsó három percig nem esett gól, akkor viszont 12 másodpercen belül mindkét csapat emberelőnyből volt eredményes (6-6). Két perc volt hátra, amikor Vincze Balázs időt kért. Az USA elleni elődöntőben hasonlóan alakult a hajrá, akkor 1:49-cel a vége előtt időkérés után szerezte meg a győztes gólt Bátori. Most is így történt, annyi különbséggel, hogy Chilkó volt a gólszerzőnk fórból, először vezettünk (6-7)! Erre viszont volt válasza az olaszoknak, Lanzoni egyenlített. Már az utolsó percben jártunk, de már nem született több gól, ötméteresek döntöttek az aranyéremről, ennél izgalmasabban nem is alakulhatott volna a finálé.

Az aranyérmes magyar csapat tagjai: Bisztritsányi Dávid, Barabás Botond, Sántavy Máté, Kovács Gábor, Chilkó Márton, Lőrincz Bálint, Sedlmayer Tamás, Jansik Szilárd, Szentesi Ádám, Bátori Bence, Halek Márton, Illés Sándor, Zalánki Gergő.

A Kvangdzsuban most záruló Universiadé nemzetközi versenyen Ceglédről Szilárdon kívül még a pólósok vezetőjeként Beck György (a csoportképen balra), Keliger Bernadett cselgáncsozó, Pap Regina és Baksa Betti kosarasok vettek részt.
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...