17.1 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Sikeres bemutatkozás a Vágtán

Idén a Kossuth Toborzóval egy időben szeptember 20-22 között rendezték meg a Nemzeti Vágta döntőjét a budapesti Hősök terén. Ceglédről a Kövesdy farm lovaival indultak Cegléd színeiben Lővei Nándor, Nyársapátéban pedig Kövesdy Zsolt. Monorierdő lován a ceglédi származású Farkas Levente ült, aki töréses sérülése ellenére negyedikként ért célba az előfutamban.

– Sajnos, Nándinak nem sikerült jól a rajt, így Cegléd lova nem jutott tovább – nyilatkozta lapunknak Kövesdy István, a Kövesdy Farm vezetője. – Öcsém, Zsolt viszont másodikként jutott tovább a középdöntőbe, ahol 3. lett. Idén a díjugratásban is indult, ahol az előkelő 4. helyet szerezte meg.

Nagy sikert aratott viszont Cegléd standja az Andrássy úti Vágta Korzón, ahol a szervező jogán mutatkozhatott be a város. Többezer látogató érdeklődött Cegléd turisztikai eseményei, látványosságai, kuriózumai iránt.

– Népszerűsítettük, bemutattuk a ceglédi borászatok legjobb termékeit – számolt be lapunknak László Ditta, rendezvényszervező – a csíramálét, a ceglédi kajszit, a Harmatrázó pálinkákat, Zsámberger Szilvia különleges lekvárjait, zöldségkrémeit, amelyek nagy sikert arattak. A két nap alatt elfogytak a kiadványaink olyan sokan érdeklődtek a rendezvények iránt.

Takács Tamás képes riportja megtekinthető itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...