9 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

Betörők a fűben

A ceglédi járőrök két férfit fogtak el, akik a rendőrök elöl a szomszédos telken próbáltak meg elbújni. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Elemér 44 éves ceglédi lakos és 17 éves társa ellen.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy folyamatban lévő betörésről érkezett bejelentés 2014. április 28-án 22 óra körüli időben. A ceglédi ingatlanhoz kiérkező járőrök a helyszínen azt tapasztalták, hogy a ház előtti utcarészen egy hűtőszekrény van, amit feltehetően a lakásból hoztak ki. Ekkor a rendőrök zajt hallottak az udvarról és látták, amint két személy átugrik a kerítésen és beszalad a szomszédos ház udvarára. A ceglédi járőrök átvizsgálták a telket és a ház mögé bújva megtalálták R. Elemért és fiatalkorú társát, akiket elfogtak.

A két helyi férfit a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerték. Ellenük a további eljárást- szabadlábon hagyásuk mellett- a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...