19.3 C
Cegléd
2025. április 24. csütörtök
spot_img

Aranyballagás

Április 30-án a Ceglédi Kossuth Gimnázium negyedik évfolyamának befejeződött a tanév, a végzős diákok elballagtak! Színesítette a ballagási ünnepséget – mint megtudtuk szinte már hagyományosan – az, hogy a gimnázium egy korábbi évfolyamának volt tanulói a ballagáshoz kapcsolódóan szervezték meg az 5 évente aktuális osztálytalálkozójukat. Ebben az esztendőben az 1966-ban végzett IV. F osztály csatlakozott a ballagókhoz, hogy 50 év után ismét dúdoljuk: „ballag már a vén diák”…

Kezdeményezésüket az iskola vezetése támogatta és szeretettel, örömmel tett eleget kérésünknek – tantermet és ülőhelyeket biztosítva a véndiákoknak! A szervezésben oroszlánrészt vállaltak a helyi ismerettel és kapcsolatokkal rendelkezők.

Felemelő pillanat volt az, hogy az 50 évvel ezelőtt végzettek nevében is szalagot köthettünk az iskola zászlajára. Megköszönve a lehetőséget, mind az igazgató úrnak, mind helyetteseinek elhagytuk az alma matert.A ballagási ünnepség valamennyiünk számára megható volt és melegséggel a szívünkben, néha könnyes szemmel hallgattuk a beszédeket, visszaemlékezéseket.

Találkozónk protokollmentesebb része a Kalocsáék Vendéglőjében folytatódott.

Jelentésbeadás, létszám ellenőrzés következett: 28 főből 10-en az égi osztályból figyelték az eseményeket, 2 fő igazolatlanul volt távol.

Pedagógusaink is 13 fővel fentről kontrolláltak bennünket. Végh Ilona volt osztályfőnökünk és Mészáros Ágnes a magyar anyanyelv plántálója megtisztelt bennünket jelenlétével. Gyertyagyújtással emlékeztünk meg elhunyt tanárainkról és osztálytársainkról!

A jóízű és bőséges ebéd elfogyasztása után kezdetét vette a mindenki által várt 50 év rövid, személyes élményekkel bőségesen megtűzdelt történéseinek közkincsé tétele. Minden felszólalót tapssal honoráltunk! Sajnos, egyre többen ejtettek szót betegségről, gyógyszerekről, terápiáról, de hát ez a korral jár! Öröm volt hallgatni valamennyiket a családról, a gyerekekről, unokákról és dédunokákról elmondott dicséreteket. Két fő első alkalommal tisztelte meg az osztályt azzal, hogy eljöttek.

Egy osztálytársunkat családi feladatok az USA-ba szólítottak: vele videokonferencia keretében kívántunk minden jót!

Jó hangulatban, feltöltődve fejeztük be ezt a mindnyájunk számára felejthetetlen napot és tettünk fogadalmat a 60-as évfordulón való megjelenésre!

Bobori Károly IV. F (1966)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...

Húsvéti csoda

Húsvét ünnepén egy cica megmentéséért fogott össze egy lelkes...

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...